Pályázatok

Ezen az oldalon tájékoztatjuk a tisztelt honlaplátogatót a Dunapatajon pályázatok sikere révén elkészült fejlesztésekről.

A BÉKE TÉRI JÁTSZÓTÉR FELÚJÍTÁSA

DAOP - gyűjtőút

daop - konyha akadálymentesítése

daop - iskola

támop - iskola

művelődési ház akadálymentesítése

keop - kerékpártároló (iskola)

KEOP - KERÉKPÁRTÁROLÓ (Polgármesteri Hivatal)

DAOP - ORVOSI RENDELŐ


 

A BÉKE TÉRI JÁTSZÓTÉR FELÚJÍTÁSA

"Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa"

Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatás összege 5 . 9 5 7 . 5 5 2 Ft

A Új Magyarország Vidékfejlesztési Program III. tengelyében tavaly év végén a 135/2008. (X.8.) FVM rendelet alapján jelent meg a pályázat falumegújításra és fejlesztésre igénybevehető támogatás jogcímre . 2009. január 12-én nyújtotta be Önkormányzatunk a pályázatát, mely az elbírálás után sikerrel járt. A pályázat nettó finanszírozású volt, azaz a projekt teljes összköltségéből az ÁFÁ-t a pályázó fizeti.
 

Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatás összege 5 . 9 5 7 . 5 5 2 Ft

Dunapataj Nagyközség által vállalt rész 1 . 4 8 9 . 3 8 8 Ft

______________________________________________________________________________

A projekt összköltsége: 7 . 4 4 6 . 9 4 0 Ft


A Béke téri játszótér felújításának rövid összefoglalása:

Játszótér helyzete a pályázat előtt:

A játszótér aránylag jól áttekinthető, közművekkel ellátott, közvilágítása megoldott. A településen belüli elhelyezkedése szerint könnyen elérhető, biztonságosan megközelíthető. A játszótér jelenlegi állapotában elavult, korszerűtlen és balesetveszélyes, esztétikailag is erősen kifogásolható. A játékok nem környezetbarát anyagból, fémből készültek, már korrodálódtak, anyagában meggyengültek, szabványon kívüliek, a biztonságtechnikai követelményeknek nem felelnek meg, esési terükben ütéscsillapító burkolat nincs kialakítva. A kevés számú (6 db) és több mint 30 éves játszótéri eszközökön kevés gyermek tud játszani, csak szűk korosztály tudja használni, főként a kisiskolás, kiskamasz korosztályba tartozók, így a játszótér kapacitása nagyon kicsi, kihasználtsága alacsony. Funkcióját csak igen kis mértékben tudja betölteni.

A felújítás célja:

A játszótér felújításával, korszerűsítésével egy fából készült, esztétikus, környezetbarát játszóteret tervezünk kialakítani. A tervezett játszótéri eszközök és a hozzájuk tartozó ütéscsillapító burkolatok megfelelnek az MSZ EN 1176-os és az MSZ EN 1177-es szabványok biztonságtechnikai előírásainak és a GKM által kijelölt ellenőrző és tanúsító szervezetek által tanúsítottak.

A kevés (6 db), régi játszótéri eszköz helyére 12 db környezetbarát anyagból készült eszköz kerül telepítésre, ebből 1 db eszköz mozgáskorlátozott gyermekek részére készül. Az eszközök esési felületén ütéscsillapító burkolatot kell kialakítani (homokburkolat, mozgássérült gyermek részére elhelyezett eszköznél gumiburkolat). Gyepesítés és sövénytelepítés valósul még meg.

cikk a Kalocsai Néplap honlapján


Dunapataj Nagyközség belterületi gyűjtőutak felújítása

A projekt összköltsége 83.657.170 Ft , a támogatás mértéke 65%, azaz 54.377.160 Ft
 

A projekt kezdése 2009.   június 19. a projekt zárása: 2009. december 31.
 

Támogató: Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (1077 Budapest Wesselényi u. 20-22.)
 

Közreműködő szervezet: DARFÜ Dél-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. (6726 Szeged Közép fasor 1-3.)
 

Kedvezményezett: Dunapataj Nagyközség Önkormányzata (6328 Dunapataj Petőfi Sándor u. 20.)
 

Dunapataj Nagyközség Önkormányzata sikeresen pályázott a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által a Dél-Alföldi Regionális Program keretén belül az Önkormányzati tulajdonú belterületi, valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése tárgyú pályázaton a "Dunapataj Nagyközség belterületi gyűjtőutak felújítása" című pályázatával (DAOP-3.1.1/B-2008-0037 számú).

A projekt célja a helyi építési szabályzattal összhangban a Nagyközség belterületi gyűjtőutak felújítása és megerősítése. A közúthálózat fejlesztésével elérhető lesz az 51-es főút belterületi szakaszának tehermentesítése, a közlekedésbiztonság fokozása, a fenntartási költségek csökkentése, és a lakóterületekkel való kapcsolat javítása.

A projektben felújítandó gyűjtőutak: Kossuth utca, Dózsa Gy. Utca, Zrínyi utca - 51.sz. főút (Kalocsai u.) csatlakozásánál, Bem utca, Fürst S. utca, Május utca, Damjanich utca, Rákóczi utca, Honfi utca, Béke tér a - 5106. j. (Ordasi) út csatlakozásánál.

 

Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapja

 

Dél-Alföldi Regionális Ügynökség honlapja


Napközi otthonos konyha akadálymentesítése

 

A projekt összköltsége 10.016.330 Ft , a támogatás mértéke 90%, azaz 9.007.497 Ft

A projekt kezdése 2010. február 15. a projekt zárása: 2010. április 30.
 

Támogató: Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (1077 Budapest Wesselényi u. 20-22.)
 

Közreműködő szervezet: VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Nonprofit Kft. (5601 Békéscsaba Derkovits sor 2.)
 

Kedvezményezett: Dunapataj Nagyközség Önkormányzata (6328 Dunapataj Petőfi Sándor u. 20.)
 

Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által a Dél-alföldi Operatív Programban meghirdetett DAOP-2009-4.3.1-09 kódszámú Egyenlő esélyű hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) című felhíváshoz nyújtotta be a pályázatát a Dunapataji Önkormányzat (2009 július).
 

A projekt keretében Dunapatajon a napközi otthonos konyha akadálymentesítését sikerült megvalósítani. A közszolgáltatások közül a fejlesztendő intézmény iskolai intézményi közétkeztetést lát el, mely kötelezendően ellátandó alapfokú oktatási alapszolgáltatás. Az étkező helyiség, ebédlő a Kalocsai út 4. szám alatt az iskolától kb. 200 méterre található, jól megközelíthető helyen. Az alapfokú oktatásnak helyt adó általános iskola épületének (Kalocsai út 2.) felújítása megtörtént, melyben természetesen az iskola akadálymentesítése is benne van. A két épület akadálymentesítésével válik teljeskörűen akadálymentesítetté a az alapfokú iskola, mint közszolgáltatás. Hogy az akadálymentesítés az EU szabványoknak megfelelően történjen, ezért már a pályázat elkészítésekor igénybevettük rehabilitációs szakmérnök tanácsadását. Részt vett a műszaki terv kidolgozásában, a költségvetés kidolgozásában, valamint ő készített akadálymentességi kiegészítő tervdokumentációt is. A terveket a megyei és a helyi mozgáskorlátozott egyesülettel is egyeztettük.

A napközis konyha lépcsős bejáratú volt, azaz akadálymentes elérhetősége nem volt biztosított, a eredményeképpen a szintkülönbség egy egykarú rámpa (5%-os) kiépítésével került áthidalásra, melynek végein a kerekesszékkel történő megforduláshoz szükséges vízszintes terület lett kialakítva megfelelően érdesített felülettel. Az akadálymentesített bejárattól 50 méteren belül akadálymentesített parkoló is kiépítésre került. Kerekesszék által is kényelmes közlekedéshez a főbejárati ajtó cseréje megtörtént, mely felett előtető is készült, mely a csapadék elleni védelmet szolgálja. Az ebédlő előterében a szabványoknak megfelelő akadálymentes WC készült, a szabványoknak szintén megfelelő felszereltséggel (WC kagyló, mosdókagyló, kapaszkodók, fény és hangjelzést adó jelzőberendezés, kontrasztos színezés, kapcsolók magasságának átalakítása stb.). A halláskárosultak akadálymentesített környezetének a kialakításáért indukciós hurok telepítésére került sor az ebédlőben.

Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapja

 

VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Nonprofit Kft. honlapja


Együtt-egymásért a Duna-menti Közoktatási Társulásban- - Projekt a felhasználóbarát közoktatás-fejlesztésért

A projekt összköltsége 215.090.264 Ft, a támogatás mértéke 90%, azaz 193.581.237 Ft

A projekt kezdése 2009. június 1. a projekt zárása: 2010. december 31.
 

Támogató: Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (1077 Budapest Wesselényi u. 20-22.)
 

Közreműködő szervezet: DARFÜ Dél-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. (6726 Szeged Közép fasor 1-3.)
 

Kedvezményezett: Dunapataj Nagyközség Önkormányzata (6328 Dunapataj Petőfi Sándor u. 20.)
 

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által még 2007-ben került kihirdetésre a Dél-alföldi Operatív Program (DAOP) keretében az Alapfokú nevelési-oktatási intézmények és gimnáziumok infrastruktúrájának fejlesztése című pályázat (kódszám: DAOP-2007-4.2.1/2F). A pályázat alapvető célja az alapfokú nevelési-oktatási intézmények és gimnáziumok (kivéve a szakképzési tevékenységet is nyújtó intézmények) beruházásainak (infrastruktúra és eszközfejlesztés) célirányos támogatása a közoktatási reformfolyamatoknak és a XXI. Század iskolája zászlós hajó programnak megfelelően a minőségi oktatás megteremtéséhez szükséges feltételek biztosítása érdekében. A demográfiailag növekvő vagy stagnáló népességű településeken lévő intézmények fejlesztéseinek, valamint a magas számú hátrányos helyzetű gyermekkel rendelkező intézmények fejlesztéseinek támogatásával, a régión belüli társadalmi kohézió az egyenlő esélyek és a korszerű iskola megteremtése a régió hosszú távú versenyképességéhez járul hozzá.

A pályázati kiírás keretében támogatásra kerülő pályázatok kétfordulós eljáráson mentek keresztül. Az első fordulót követően a támogatott pályázók a közreműködő szervezet részéről tanácsadásban részesültek, melynek segítségével Önkormányzatunk a végleges pályázatot elkészítette. E második fordulós pályázat ismeretében született meg a végérvényes döntés pályázatunk támogatásáról. A pályázat teljes dokumentációja (felhívás, adatlapok, útmutatók, segédletek és minden más közlemény) ezen a linken megtalálhatóak.

A fenti dokumentumokat áttanulmányozva és figyelembe véve született meg az "Együtt-egymásért a Duna-menti Közoktatási Társulásban" - Projekt a felhasználóbarát közoktatás-fejlesztésért   című pályázat. A tervek szerint a Duna-menti Közoktatási Társulás Óvodája, Általános- és Művészeti Iskolája többcélú intézményében munkaerő-piaci szükségletekre épülő infrastrukturális fejlesztése fog megvalósulni a minőségi oktatási környezet biztosítása érdekében, kiemelten a testi-lelki egészség megőrzése és a digitális kulcskompetencia fejlesztésére, megalapozva a tartalomfejlesztést. Azoknak a fenntartóknak, amelyek a regionális operatív programok keretében (DAOP) 2007-ben kiírt közoktatási infrastruktúrafejlesztési programokban kedvezményezettként részt vesznek (illetve kétfordulós eljárás esetén a második fordulóba továbbjutottak), azon közoktatási alaptevékenységet, nevelő - oktató munkát végző feladat ellátási helyen, amelyre a ROP infrastrukturális fejlesztés irányul, kötelező pedagógiai tartalmi fejlesztést megvalósítaniuk, illetve erre vonatkozóan pályázatot benyújtaniuk . Ennek megfelelően Dunapataj Nagyközség Önkormányzata, szorosan együttműködve az isklolával pályázatot nyújtott be a TÁMOP 3.1.4 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben pályázati felhívásra ( link a pályázati anyaghoz ), melyen 29.915.500 Ft -ot sikerült nyernünk (TÁMOP-3.1.4-08/2-2009-0104). Terveink szerint később erről a páyázatról is olvashat majd oldalunkon.

Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapja

Dél-Alföldi Regionális Ügynökség honlapja


Módszertani megújulás Dunapatajon

 

Támogató: Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (1077 Budapest Wesselényi u. 20-22.)
 

Közreműködő szervezet: Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelő Igazgatósága (1055 Budapest Bihari János utca 5.)
 

Kedvezményezett: Dunapataj Nagyközség Önkormányzata (6328 Dunapataj Petőfi Sándor u. 20.)
 

A projekt összköltsége 31.953.500 Ft, a támogatás mértéke 100%, azaz 31.953.500 Ft
 

A projekt kezdő napja: 2009. július 01.
 

A projekt zárása: 2010. augusztus 31.

A támogató Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretén belül meghírdetett TÁMOP-3.1.4./08/2 kódjelú Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben című felhívásra Dunapataj Nagyközség Önkormányzata sikeresen pályázott (TÁMOP-3.1.4-08/2-2009-0104 azonosítószámon). A Módszertani megújulás Dunapatajon című pályázat által az Európai Szociális Alapból és hazai Központi költségvetési előirányzatból 31.953.500 Ft vissza nem térítendő támogatást nyert Önkormányzatunk.

A projekt végrehajtásában a Duna-menti Közoktatási Társulás Óvódája, Általános- és Művészeti Iskolája vesz részt két feladatellátási helyen:

1. 6328 Dunapataj, Kalocsai út 2. (általános iskola) 2. 6328 Dunapataj Petőfi Sándor utca 3. (óvóda)
 

A projekt keretében akkreditált pedagógus továbbképzésen vesznek részt pedagógusok, ahol tanusítványt is szereznek. Szövegértés-szövegalkotás és matematika kulcskompetenciák területén teljes tanórai lefedettséget biztosító kompetencia alapú oktatási programcsomagot, óvódai programcsomagot valósítanak meg. tantárgytömbösítés módszertannal szervezett tanórák arányát növelik, a pedagógia programhoz kapcsolódóan témaheteket tartanak, IKT-val (információs és kommunikációs technikával) segített tanórák számát növelik, a hátrányos helyzetű tanulók integrált nevelését támogatómódzsertani képzéseken tanusítványt szereznek a pedagógusok és az IPR módszerrel (integrációs pedagógia rendszerrel) oktatott órák száma növekedni fog.

Linkek:
 

A pályázatról további részleteket tudhat meg a Duna-menti Közoktatási Társulás Óvodája, Általános- és Művészeti Iskolája honlapján.
 

Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapja

Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelő Igazgatóság honlapja


Művelődési Ház akadálymentesítése

A projekt összköltsége 31.415.224 Ft , a támogatás mértéke 85%, azaz 26.702.940   Ft

A projekt kezdése 2009. október a projekt zárása: 2010. augusztus

Támogató: EGT&Norvég Finanszírozási Mechanizmus

Támogatásközvetítő szervezet: Duna-Mecsek Területfejlesztési Alapítvány (7030 Paks Dózsa Gy. u. 95.)
 

Kedvezményezett: Dunapataj Nagyközség Önkormányzata (6328 Dunapataj Petőfi Sándor u. 20.)
 

Dunapatajon akadálymentesített épület már a polgármesteri hivatal, az egészségház, és a 2010-ben átadott felújított általános iskola és az óvoda épülete is. A közszolgáltatások akadálymentesítésének következő lépése a közösségi életnek helyet adó épület, a művelődési ház akadálymentesítése. Célunk, hogy minden közintézmény - anyagi és támogatási lehetőségeink függvényében - teljeskörűen akadálymentesítésre kerüljenek. Ahhoz, hogy a nagyközség lakosságmegtartó képessége megmaradjon, és tovább erősödjön, az önkormányzatnak minden lehetőséget meg kell ragadnia arra, hogy a lakosság kényelmét, igényét kielégítse.

A Duna-Mecsek Területfejlesztési Alapítvány támogatott projekt keretében Dunapatajon a Művelődési Ház részleges akadálymentesítésére került sor. Az akadálymentesítést az EU-s szabványoknak megfelelően végeztük, ezért már a pályázat előkészítésekor is igénybe vettünk rehabilitációs szakmérnök tanácsadását, szakértelmét, aki részt vett a műszaki terv kidolgozásában, költségvetés meghatározásában, ő készítette el az akadálymentességi tervfejezetet. A terveket a megyei és a helyi mozgáskorlátozott egyesülettel is egyeztettük. A beruházás nem építési engedély köteles tevékenység volt.

Akadálymentes parkolóhely: az akadálymentes parkolóhely az épület észak-keleti oldalán lett kialakítva, a meglévő parkolóból néhány átalakításával (a főbejárattól számított 50 m-en belül). 2 db akadálymentes parkolóhely készült, melyek között közös kiszállósáv lett felfestve. Az akadálymentes parkoló szimbólumának burkolatra való felfestésével készült, és az akadálymentes parkolót jelző szabványos közlekedési tábla is felállításra került.

Az épület körüli akadálymentes közlekedés érdekében 200 m--nyi térburkolat készült.

Az akadálymentes bejutást az épület keleti bejáratánál biztosítjuk. A bejárati szintre egy kétkarú, párhuzamos rámpán keresztül lehet eljutni. A rámpák 5 %-os lejtéssel, 9 m vízszintes vetületi hosszal rendelkeznek. A rámpa felülete csúszás-és tükröződésmentes kialakításban készült, két oldalán kétsoros kialakítású korlát lesz szerelve.

Új bejárati ajtó biztosítja az akadálymentes bejutást az előírásoknak megfelelő 90 cm tiszta nyílásmérettel.

A belső ajtók is kicserélődtek az akadálymentes közlekedés előírásainak megfelelően az ajtók mellett a helyiségek funkcióját mutató tábla elhelyezésével (Braille kiegészítő felirattal). A folyosókon vezetősáv-rendszer kialakításával, a szükséges figyelmeztető burkolatsávokkal készült.

A kisterem közvetlen bejárata mellett rámpa épült, mely egykarú, és 15 cm szintkülönbség leküzdésére szolgál. A két közösségi helyiség között lévő lépcsős szintkülönbség áthidalására lépcsőlift került beüzemelésre.

A közösségi helyiségek padlóburkolatait fel kellett újítani, kontrasztos vezetősávokkal, az akadálymentesítésre vonatkozó szakági terveknek megfelelően.

A meglévő illemhelyeket is átépítettük. Az átépítés után a nemenként elkülönített WC csoportok mellett 1 db akadálymentes illemhelyet is kialakításra került. Az akadálymentesítéshez az érintett helyiségekben a villanykapcsolók 1 m magasságba lettek áthelyezve. A keret a kapcsolóval és a fallal kontrasztos színezésű kialakítással készült.

A folyosón az akadálymentes bejáratnál a falra elhelyeztünk tájékoztató térképet, amely bemutatja az épület alaprajzát, főbb helyiségek elhelyezkedését, megnevezését és menekülési útvonalakat. Beépített indukciós hurok a közösségi teremben segíti a halláskárosult lakosokat. Nemcsak az előkészítés, hanem a megvalósítás időszakára is együttműködési megállapodást kötöttünk a rehabilitációs szakmérnökkel és a megyei, illetve a helyi mozgáskorlátozott egyesületekkel.

EGT&Norvég Finanszírozási Mechanizmus és a Duna-Mecsek Területfejlesztési Alapítvány honlapja
 

Duna-Mecsek Területfejlesztési Alapítvány honlapja
 

Novég Civil Alap honlapja


A kerékpáros közlekedést segítő projekt Dunapataj Nagyközségben - KEOP-6.2.0/A/09-2009-0041

A projekt összköltsége 10.012.400 Ft , a támogatás mértéke 95%, azaz 9.511.780   Ft

A projekt kezdése 2010. február 15. a projekt zárása: 2010. március 22. (műszaki átadás-átvétel)
 

Támogató: Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (1077 Budapest Wesselényi u. 20-22.)
 

Közreműködő szervezet: Környezetvédelmi és Vízügyi Miniszérium Fejlesztési Igazgatóság (1134 Budapest Váci út 45.)
 

Kedvezményezett: Dunapataj Nagyközség Önkormányzata (6328 Dunapataj Petőfi Sándor u. 20.)
 

Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által a Környezet és Energia Operatív Programban meghirdetett KEOP-6.2.0/A/09-2009 kódszámú "Fenntarhatóbb életmódot és fogyasztási lehetőségeket népszerűsítő, terjedésüket elősegítő mintaprojektek" című felhíváshoz nyújtotta be a pályázatát a Dunapataji Önkormányzat.
 

Az iskola mellett egy 150 férőhelyes kerékpártároló kialakítására került sor a Környezet és Energia Operatív Program keretében.

Az elmúlt években már történt Dunapatajon európai uniós és hazai forrásokból kerékpárutas fejlesztés, melynek eredményeképpen Dunapataj is csatlakozott az Európai Kerékpárút Hálózathoz (az EuroVelo 6-os számú Folyók útvonala a Duna hazai szakaszán megy végig). A kerékpárút és a települési szilárd útburkolatok elmúlt években történt minőségi javulása lehetőséget teremtett a kulturált és biztonságos kerékpáros közlekedésre, érezhetően növekedett a helyi lakosok hajlandósága a rendszeres biciklizésre, melynek egyenes következménye lett az igény a mindennapi használatot elősegítő időjárás és lopásvédettséget biztosító kerékpártárolóra.

Ez a beruházás nagymértékben elősegíti a gyermekek egészséges fejlődését a kerékpár használatának ösztönzésével. Több lehetőséget ad a kerékpáros kirándulások megvalósítására, illetve a napi rendszerességgel biciklivel járó tanulók, iskolai dolgozók kényelmesebben, biztonságosabban tárolhatják a kerékpárt.

A projekt lehetőséget teremt továbbá, hogy a kerékpározás népszerűsítésén túl felhívja a figyelmet annak környezetvédelemben betöltött szerepére is. Reméljük, hogy ezzel a lépéssel is közelebb kerülünk egy környezettudatosabb, egészségesebb világ megteremtéséhez, melyben a legfontosabb szerepet a fiatalság játssza. Ezen generáció céltudatos nevelése a célunk, ösztönözni őket a minél egészségesebb életmódra, a kerékpár minél gyakoribb használatára, közvetett módon a fenntartható fejlődés népszerűsítésére.

Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapja

 

Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Fejlesztési Igazgatóság honlapja

Képek a kerékpártároló építéséről:

 

50 FŐS KERÉKPÁRTÁROLÓ A POLGÁMESTERI HIVATAL MELLETTI INGATLANON

Új Széchenyi Terv

 


Dunapataj Nagyközség Önkormányzata az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében a Környezet és Energia Operatív Program támogatási rendszerben nyújtotta be az 50 fős kerékpártároló a Polgármesteri Hivatal melletti ingatlanon című pályázatát.

Támogató: Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (1077 Budapest Wesselényi u. 20-22.)

Közreműködő szervezet: Környezetvédelmi Fejlesztési Igazgatóság (1134 Budapest, Váci út 45.)

Kedvezményezett: Dunapataj Nagyközség Önkormányzata (6328 Dunapataj Petőfi Sándor u. 20.)
 
A projekt bruttó összköltsége: 6.852.600 Ft
A megítélt támogatás: 6.509.970 Ft
Támogatási intenzitás: 95 %
.
Az elmúlt években már történt Dunapatajon európai uniós és hazai forrásokból kerékpárutas fejlesztés, melynek eredményeképpen Dunapataj is csatlakozott az Európai Kerékpárút Hálózathoz (az EuroVelo 6-os számú Folyók útvonala a Duna hazai szakaszán megy végig). A kerékpárút és a települési szilárd útburkolatok elmúlt években történt minőségi javulása lehetőséget teremtett a kulturált és biztonságos kerékpáros közlekedésre, érezhetően növekedett a helyi lakosok hajlandósága a rendszeres biciklizésre, melynek egyenes következménye lett az igény a mindennapi használatot elősegítő időjárás és lopásvédettséget biztosító kerékpártárolóra.
A projekt lehetőséget teremt továbbá, hogy a kerékpározás népszerűsítésén túl felhívja a figyelmet annak környezetvédelemben betöltött szerepére is. Reméljük, hogy ezzel a lépéssel is közelebb kerülünk egy környezettudatosabb, egészségesebb világ megteremtéséhez.
A bicikli általánosan használt az alföldi vidéken, ahol gyorsan és olcsón lehet nagy területeket bejárni vele. Emellett egészségügyi, környezetvédelmi szempontok miatt, és az ügyintézéshez is nagyon sokan ezt választják, így aztán nem lehet csodálkozni azon, ha a polgármesteri hivatal előtti kerékpártároló -"csordultig van". Ez indította Dunapataj Nagyközség Önkormányzatát arra, hogy a Környezet és Energia Operatív Programhoz pályázatot nyújtson be "Kerékpáros közlekedést segítő projekt Dunapatajon" címmel. A pályázat célja az volt, hogy elősegítse a biciklizést, annak mindennapos használatát azáltal, hogy kulturált, kényelmes és biztonságos feltételeket biztosít például a hivatali ügyintézés alatt a kerékpár tárolásához. A községháza közvetlen közelében kialakításra kerülő kerékpártároló időjárásvédett lesz, azaz tetővel rendelkezik. Az 50 férőhelyes tárolóban a bicikliket biztonságosan le lehet zárni majd az ott elhelyezett konzolokhoz. Egyébként hasonló tárolóval már találkozhatott a dunapataji lakosság, hiszen ugyanilyen uniós építési előírások alapján készült az iskola mögött álló kerékpártároló is. A tároló térkő burkolata szavatolja a kényelmes és könnyű megközelíthetőség mellett a megfelelő esztétikumot is, hiszen a létesítmény két műemlék között helyezkedik el.

Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapja

Új Széchenyi Terv

Környezetvédelmi Fejlesztési Igazgatóság

 

A PROJEKT AZ EURÓPAI UNIÓ TÁMOGATÁSÁVAL, AZ EURÓPAI REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI ALAP TÁRSFINANSZÍROZÁSÁVAL VALÓSUL MEG.

mAGYARORSZÁG MEGÚJUL

NEMZETI FEJLESZTÉSI ÜGYNÖKSÉG

WWW.UJSZECHENYITERV.GOV.HU

06-40-638-638

 

ORVOSI RENDELŐK INFRASTRUKTÚRA FEJLESZTÉSE

Új Széchenyi Terv

Dunapataj Nagyközség Önkormányzata az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében a Dél-alföldi Operatív Program támogatási rendszerben az Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése/Kistérségi járóbeteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerűsítés címmel kiírt témakörben nyújtotta be az Orvosi rendelők infrastruktúrális fejlesztése című pályázatát.

Támogató: Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (1077 Budapest Wesselényi u. 20-22.)

Közreműködő szervezet: VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Nonprofit Kft. Békéscsabai Területi Iroda 5601 Békéscsaba, Derkovits sor 2.

Kedvezményezett: Dunapataj Nagyközség Önkormányzata (6328 Dunapataj Petőfi Sándor u. 20.)
 
A beruházás bruttó összköltsége: 38.999.291,-Ft
Megítélt támogatás: 33.843.739,-Ft

Dunapataj Nagyközség Önkormányzata sikeresen pályázott a Dél- alföldi Operatív Program keretén belül egészségügyi szolgáltatások fejlesztésére. Az önkormányzat egészségügyi alapellátási kötelezettségéből, illetve népességmegtartó igényéből adódóan kiemelten fontos a lakosság-közeli szolgáltatások biztosításának tekintetében a háziorvosi, fogorvosi és védőnői szolgálat minőségének, a munkafeltételek minőségének javítása. A lakosok - mivel a településen nincs kórház, nincs aktív fekvőbeteg ellátás - helyben igénylik a teljes körű, magas színvonalú, jól felszerelt, korszerű eszközökkel rendelkező egészségügyi alapellátás biztosítását. Az alapellátás fejlesztése minden lakos érdeke és igénye, hiszen mindenki igénybe vesz vagy rászorul valamilyen ellátás igénybevételére. Dunapatajon az egészségügyi alapellátást (felnőtt és gyermek háziorvos, fogorvos), a labort és a védőnői szolgálatot az önkormányzat egy helyen, egy épületben biztosítja és ebben az épületben működik a gyermekjóléti szolgálat is.
A pályázat megvalósításával az önkormányzat hosszú távú célja, hogy az egészségügyi alapellátások (felnőtt és gyermek háziorvos, fogorvos, labor), a védőnői és a gyermekjóléti szolgálat korszerű infrastruktúrával rendelkező épületben legyenek hozzáférhetők. Az épület külső felújításával megtarthatjuk az épület állékonyságát. Annak rendeltetésszerű használatához elengedhetetlen a szakszerű állagmegóvás. Külső felújításként elvégezzük a tető cserépfedésének teljes cseréjét, beépítésre kerül megújuló energiaforrásként egy tetősík naptető (ezzel a teljes melegvíz ellátást szeretnénk kiváltatni). Kicseréljük az összes külső nyílászárót, az épületet teljes körűen hőszigeteltjük, korszerűsítjük a fűtési rendszert. Az épülethez tartozó udvart zöldfelületté tervezzük alakítani, cserjék és fák telepítésével, füvesítéssel, kerti padok és szeméttároló elhelyezésével. A pályázat részét képezi még orvosi műszerek, gépek, bútorzat beszerzése, melyekkel egyrészt javítani akarjuk a munkafeltételek minőségét, ami biztosítaná a hosszú távú szakmai fenntarthatóságot, másrészt a betegek magasabb színvonalú szolgáltatásokat tudnának igénybe venni. A projekt megvalósításának eredményeként az önkormányzat közvetlen célja, hogy a helyi és a környékbeli kis települések lakosai, valamint a tavasztól késő őszig Szelid üdülőterületen tartózkodó személyek teljes körű, jól szervezett, minőségi, magas színvonalú egészségügyi alapellátást kapjanak korszerű és hatékony feltételrendszerek kialakítása mellett.

Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapja

VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és

Urbanisztikai Nonprofit Kft. honlapja

 

A PROJEKT AZ EURÓPAI UNIÓ TÁMOGATÁSÁVAL, AZ EURÓPAI REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI ALAP TÁRSFINANSZÍROZÁSÁVAL VALÓSUL MEG.

mAGYARORSZÁG MEGÚJUL

NEMZETI FEJLESZTÉSI ÜGYNÖKSÉG

WWW.UJSZECHENYITERV.GOV.HU

06-40-638-638